A túlélő cigány Közel tíz év után azóta, hogy diagnosztizálták, eldöntöttem, mégis műtőasztalra fekszek, hogy megoldják a nyelőcsőben kinőt rendelleneséget. Tudtam, hogy nem lesz könnyű menet, a valóság viszont még nehezebbé tették, hisz a hosszú és komplikált beavatkozás után a seb nem akart bezárni és emiatt több, mint két hétig még vizet sem kaptam, minden szükséges táplálékot a vénáimban szűrt csövek által biztosítottak. Négyen feküdtünk a betegszobában, az egyik páciens, jobbra tőlem, végbél, balra pedig máj daganatban szenvedtek. A negyedik beteg, szemben velem, egy talán ötvenes éveit járó cigány ember volt, akinek szintén súlyos műtét várt, de akire sajnos, az orvosok nem mertek hozzányúlni, mert krónikus és makacs hörgő és tüdő gyulladása volt. Megrögzött dohányzó és kávé függő barna bőrű, fekete hajú és szemű sovány ember, akinek rokonai csempézték a cigaretta dobozokat, a fekete kávét viszont, nagyon kora reggel a korház egyik távoli folyosóban lévő gépről merítette. Naponta többször titokban és valamelyik intézmény zugában szívta a dohányt és itta a kávéját. Az orvosok és ápoló nővérek sejtették vagy talán jól tudták, beszéltek vele és megkérték, hogy hagyja abba a cigarettát és a kávét, mert így veszélyessé válhat a műtétje, ő bólintott, de nem hagyta abban szokását. Jó kedélyű ember volt, cigány módra szinte minden nap jöttek hozzá rokonai, barátai, de éjszaka nehéz volt az alvás, neki, számunkra szintén nemcsak a köhögései, de a cigány zene miatt is, ami a fülhallgatón szűrt kifelé a korházi csendben. Elérkezett a nap, amikor az orvosok már nem tudták tovább tartani a korházban és eldöntötték, hogy vállalják a kockázatot és mégis megműtik. A műtétet délelőttkor végezték, azért már kora hajnal félhomályban jöttek érte. Átkellett öltözni és akkor láttam előttem meztelen testét. Barna, betegsovány, szikár, csodálatos isteni teremtmény, megrendülve csodálhattam a meztelen emberi testet olyannak talán, mint amikor teremtették az idők kezdetén. Minden elképzelésem és ideálom a fizikai szépségről rommá vált bennem és mindig fogok emlékezni erre a hajnali képre, amikor egy pár másodpercen át láthattam Isten egyik mesterművét. Tudtuk, hogy a műtétje sikeres volt, de egy pár napig az intenzíven kellett ápolni. A harmadik napon este, már sötétedés után hozták vissza a betegszobába. Nehezen, de egyedül tudott át szállni a guruló ágyról a sajátjára, ami rá várt. Sose láttam annyi csövet kilógni egy testből. Volt talán hat-hét sárga, piros, zöldes színű cső, ami testét a mozgató műszerre kapcsoltak. Egy pár nap után, már egyedül, cipelve a műszert és a logó csöveket járta a folyosókat, kereste azokat a helyeket, ahol titokban és békeségben dohányozhat és fekete kávét ihat.

El gitano superviviente Después de casi diez años desde que me diagnosticaron, decidí que todavía permanecería en la mesa de operaciones para solucionar el trastorno en el esófago. Sabía que no sería un camino fácil, pero la realidad es que lo hicieron aún más difícil, porque después de la larga y complicada intervención, la herida no quería cerrar, y por eso ni siquiera pude llegar. agua durante más de dos semanas, toda la nutrición necesaria me la proporcionaron tubos filtrados en mis venas. Cuatro de nosotros estábamos acostados en la habitación de los pacientes, uno de los pacientes, a mi derecha, tenía un tumor rectal y el de la izquierda tenía un tumor hepático. El cuarto paciente, frente a mí, era un gitano de unos cincuenta años, que también esperaba una operación grave, pero a quien, lamentablemente, los médicos no se atrevían a tocar porque padecía una inflamación crónica y persistente de los bronquios y los pulmones.Era un fumador empedernido y un hombre delgado, de piel morena, cabello y ojos negros, adicto al café. Sus familiares embaldosaban las cajetillas de cigarrillos, pero él sacaba café solo muy temprano por la mañana en una máquina situada en un pasillo lejano del hospital. . Varias veces al día fumaba tabaco y tomaba café en secreto y en un rincón de alguna institución. Los médicos y enfermeras lo adivinaron, o tal vez lo sabían bien, hablaron con él y le pidieron que dejara de fumar y tomar café, porque eso podría hacer peligrosa su cirugía, él asintió, pero no abandonó su hábito. Era una persona bondadosa, sus familiares y amigos acudían a él casi todos los días a la manera gitana, pero por las noches era difícil dormir, no solo para él, sino también para nosotros, no solo por su tos, sino También por la música gitana que se filtraba por los auriculares en el silencio del hospital. Llegó el día en que los médicos ya no pudieron retenerlo en el hospital y decidieron correr el riesgo y operarlo de todos modos.La cirugía se realizó por la mañana, por lo que vinieron a buscarlo en el crepúsculo de la madrugada. Tuvo que cambiarse de ropa y luego vi su cuerpo desnudo frente a mí. Morena, enfermizamente delgada, delgada, maravillosa criatura divina, me conmovió admirar el cuerpo humano desnudo como tal vez lo era cuando fue creado al principio de los tiempos. Todas mis ideas e ideales sobre la belleza física se convirtieron en ruinas en mí y siempre recordaré esta foto de la mañana cuando pude ver una de las obras maestras de Dios durante unos segundos. Sabíamos que su operación había sido un éxito, pero tuvo que ser atendido en cuidados intensivos durante unos días. En la tarde del tercer día, después del anochecer, los llevaron de regreso a la habitación del paciente. Con dificultad, pero solo, logró pasar de la cama rodante a la suya, que lo esperaba. Nunca había visto tantos tubos saliendo de un cuerpo. Había tal vez seis o siete tubos de color amarillo, rojo y verde que conectaban su cuerpo al instrumento en movimiento.Después de unos días, solo, llevando el instrumento y las pipas con el logo, recorrió los pasillos, buscando lugares donde fumar y beber café solo en secreto y en paz.