Tamás egy középtermetű, tisztaszívű nemzeti érzelmű szombathelyi fiú volt, hosszú és hullámos aranyszőke hajával és kék szemével azonnal felkeltett a lányok figyelmét, okos, szűkszavú, kicsit büszke és távolságtartó de mégis szemrevaló, vonzó egyéniséggel. Nagyon utálta a rendszert, meggyőződéseiben, véleményeiben nem tágított hisz Gézávol ellentétben nem volt megalkuvó típus és ez a magatartása elég sok bajt hozzott a fejére. A villamosmérnöki szakra járt, tanulmányaiban jeleskedett, de igazából nem szerette… talán várta a pillanatát, mit hoz a sorsa. A szállásban összekeveredett egy nagyon csinos vietnami lánnyal és egy ideig titokban találkoztak egy üres szobában vagy az épület valamelyik zugában. A probléma az volt, hogy a vietnamiaknak nagyon szigorú szabályai voltak ezek közül tilos volt „érzelmi” kapcsolatot létesíteni más magyar vagy külföldi diákokkal. Amikor értesültek a Tamás és a lány esetről egy estén, amikor a zuhanyokról felfelé sétált a szobájába egy lépcsőfordulónál több vietnami fiú körbevette és késsel megfenegették, hogy többé ne merjen közeledni a lányhoz. A lányt pedig büntetésből hazaküldték. Így ért véget egy szép és igazi diákszerelem történet. 1972 március 12-én történt az emlékezetes diák tüntetés a rezsim ellen. Akkor ösztöndíjasként én már a saját szobában laktam egy családi lakásnál a Gellért hegy mögött, a Szirtes utcán. Tamás meghívott a diákszállásra, hogy együtt menjünk a tüntetésre. Ott találkoztunk és emlékszem nála volt egy zacskó, de én nem tudtam mit rejt benne. A négy „barát” közül csak mi ketten szálltunk fel a buszra, melynek az akkoriban Felszabadulás, ma viszont Ferenciek tér volt a végállomása. Onnan átgyalogoltunk a Váci utcára, ahol gyülekeztek a fiatal tüntetők és a rendőrök. És ott, mielőtt beindult volna a sor a Batthyány örökmécses felé Tamás elővesz a zacskóból egy óriási magyar lobogót, a hátára teríti és teljesen beburkolja magát vele, ami világos provokációnak minősült, hisz csak vörös zászlókat szabadot vinni-lengetni. A tömeg lassan haladt a Váci utón a két oldalon lévő rendőrök között. Barátom észrevette, hol azok videózták és fotózták a fiatalokat és rám szólt „Te külföldi vendég tanuló vagy (akkor még nem volt meg a magyar állampolgárságom) menj vissza, mert bajod lehet”, én pedig, mivel bíztam benne kiléptem a sorból és visszaindultam a kollégium felé, ahol találkoztam a többiekkel. Tamást egész napon vártuk, de csak másnap délelőtt jött vissza teljesen kimerülten, szótlanul ledobta magát egy ágyra, ahol órákig mélyen aludt. Megtudtuk, hogy sokakkal együtt őt is elfogták, a rendőrségre vitték, arccal a fa felé kellett állniuk egésze éjjel, ha megmozdultak gumibottal ütötték a lábikrait. Egy nap után értesítették, hogy kirúgták a főiskoláról és visszakellet mennie szülővárosra, Szombathelyre, és onnantól kezdve szórványosan találkoztam vele, de évtizedekig jó barátok maradtunk addig, amíg véglegesen eltűnt az életemből. Szülővárosban beiratkozott a tanítófőiskolára és matematika-zene tanár lett belőle. Szinház darabokban is szerepelt, élete abban a szakaszában házasodott és Anikó kislánya született, elvált és végül, Latinovits Zoltán csodálójaként, a Budapesti V. kerület Széchenyi könyvtárban dolgozott.

Tamás era un chico de Szombathely de estatura mediana, corazón puro y sentimientos nacionales, con su largo y ondulado cabello rubio dorado y sus ojos azules, inmediatamente atraía la atención de las chicas, inteligente, de labios apretados, un poco orgulloso y distante, pero con una personalidad llamativa y atractiva. Odiaba mucho el sistema, no ampliaba sus convicciones ni opiniones porque, a diferencia de Gézáv, no era de los que hacen concesiones y este comportamiento le traía muchos problemas. Se especializó en ingeniería eléctrica, destacó en sus estudios, pero no le gustaba mucho... tal vez estaba esperando su momento, lo que le depararía su destino. En el albergue se mezcló con una chica vietnamita muy guapa y se encontraron un rato a escondidas en una habitación vacía o en un rincón del edificio. El problema era que los vietnamitas tenían reglas muy estrictas, entre las que estaba prohibido establecer relaciones "emocionales" con otros estudiantes húngaros o extranjeros.Cuando se enteraron del incidente entre Tamás y la chica una tarde, cuando él subía de las duchas a su habitación en una curva de las escaleras, varios chicos vietnamitas lo rodearon y lo amenazaron con un cuchillo para que no se atreviera. Acércate a la chica de nuevo. Y la niña fue enviada a casa como castigo. Así terminó una hermosa y verdadera historia de amor estudiantil. La memorable manifestación estudiantil contra el régimen tuvo lugar el 12 de marzo de 1972. En aquella época, como becario, ya vivía en mi propia habitación en un apartamento familiar detrás de la colina Gellért, en la calle Szirtes. Tamás me invitó al alojamiento de estudiantes para ir juntos a la manifestación. Nos conocimos allí y recuerdo que tenía un bolso, pero no sabía qué escondía en él. De los cuatro "amigos" sólo dos de nosotros subimos al autobús, cuya terminal en aquel momento era Felszabadulás, ahora Ferenciek tér. Desde allí caminamos hasta la calle Váci, donde se reunieron los jóvenes manifestantes y la policía.Y allí, antes de que comenzara la fila hacia el cirio eterno de Batthyány, Tamás sacó de su bolso una bandera húngara gigante, la extendió sobre su espalda y se cubrió completamente con ella, lo que se consideró una clara provocación, porque sólo se permiten banderas rojas. para ser llevado y agitado libremente. La multitud avanzaba lentamente por la calle Váci entre la policía de ambos lados. Mi amigo se dio cuenta de que estaban filmando y tomando fotos de los jóvenes y me dijo: "Eres un estudiante extranjero invitado (yo no tenía la ciudadanía húngara en ese momento), regresa porque podrías tener problemas", y yo , confiando en él, dejó la fila y se dirigió de regreso al dormitorio hacia donde me encontré con los demás. Esperamos a Tamás todo el día, pero recién a la mañana siguiente regresó completamente agotado, se arrojó en una cama sin decir palabra, donde durmió profundamente durante horas. Nos enteramos de que él, junto con muchos otros, fue arrestado, llevado a la comisaría, tuvo que permanecer de pie frente al árbol toda la noche y, si se movían, les golpeaban las piernas con un palo de goma.Al cabo de un día, me informaron que lo expulsaron de la universidad y que tenía que regresar a su ciudad natal, Szombathely, y desde entonces lo vi esporádicamente, pero seguimos siendo buenos amigos durante décadas hasta que desapareció definitivamente de mi casa. vida. Se matriculó en la escuela normal de su ciudad natal y se convirtió en profesor de matemáticas y música. Szinház también apareció en obras de teatro, en esa etapa de su vida se casó y tuvo una hija, Anikó, se divorció y finalmente, como admirador de Zoltán Latinovits, trabajó en la biblioteca Széchenyi en el distrito 5 de Budapest.