“pinciék” A tükör előtt (folytatás…) III Két év Magyarországban, egy év Madridban 1971-1974 Argentínában jócskán benne voltunk az őszben, amikor elindult az Eugenio C utasszállító hajó Genova felé. Ha jól emlékszem, 12 napig tartott az út, amíg célhoz ért. Akkoriban ez a hajó az egyik legnagyobb vízi járműnek számított és bár én annak az egyik lenti, olcsóbb kabinjaira szólt a jegyem valóban kényelmesen és felhőtlenül utazhattam. Az étteremben ugyan abban az asztalon kaptam helyet, ahol megismerkedtem eg idősebb házaspárral, akik azonnal pártfogoltak engem, készen voltak segíteni ill. tanácsaival szolgálni mind abban, ami nekem újnak, ismeretlennek vagy kétségesnek bizonyult. A hajó több órára megállt először Braziliái Río de Janeiro és bár lehetett, de úgy emlékszem, hogy mégsem szálltam le körülnézni a városban. Ha nem élveztem az egész utat, ahogy várható kellett volna lennie akármilyen világot látni szándékozó „óceán vándornak” . A kicsi de kényelmes mozi terem esti látogatásokra, a hatalmas tenger leigázó látványra, bolyongások a hajó fedélzetén, az időspárral folytatott beszélgetésekre az ebéd vagy a vacsora asztalánál, melyben mindig kellett elutasítani a tengerigyümölcsök, kagylókkal és egyéb vízből merített táplálékokat, mivel ezeket már gyermek koromban nem szerettem, ezek a kevés emlékek, amik bennem maradtak. És szintén a mindig a halvány szorongás, amit éjjel-nappal éreztem a bizonytalan jövőm miatt, tudtam, hogy a hajón még egy zárt világban vagyok, ami véd engem, de, ahogyan a hajó szelte a vizeket, ez a helyzet mind rövidebbnek bizonyul és el fog érkezni az a nap, amikor földre kell szállnom és megkezdeni az a csupa kérdőjelekkel, de bizonyságok nélküli új életet. Többen az állították rólam, akkor és később is, milyen bátor voltam, hogy nekiindultam az ismeretlen felé csak egy oda felé szóló jeggyel, egy bőrönddel és a hegedűmmel a kezeimben, de én jól tudom, hogy nem bátorság volt, hanem egy fantáziadús, éretlen és felelőtlen döntésnek az eredménye, az, hogy életem és zenész hivatásom gazdagabb lesz igazán csak egy remény volt, amiből hiányzott az akarat, a kitartás és világos, konkrét tervek. A portugáliai Lisszabonban a hajó ismét több órára kötött ki és ott kihasználtam a lehetőséget, hogy a kikötő környéken egy rövid sétát tegyek. Egy régi monostorba tértem be, ahol hosszan, csendben és lenyűgözve simogattam ujjaimmal az évszázados kő oszlopok faragásait, gondolataim a rég múltba merültek, azokon az embereken, akik építették és szépítették a templomot és azokon, akik az oszlop közelében vagy rátámaszkodva a kezdetétől ott imádkoztak, énekelték a szent énekeket. Az Eugenio C végül Genováva érkezett és vonattal kellett folytatnom először Bécsig, és ott a Budapest felé induló vonatra szállnom. Az idős pár szintén Bécsig utaztak így, az első igaz kihíváshoz is segítséget kaptam, Bécsben viszont már egyedül maradtam, ahol az idegen nyelvtudás hiányom ellenére, nem emlékszem hogyan, de sikerült megtalálni a pályaudvart és végül felszállnom arra a vonatra, ami Budapestre vitt. Az osztrák-magyar határon volt az első pillant, amikor felébredtem a

"sótanos" Enfrente del espejo (continuación…) III Dos años en Hungría, un año en Madrid 1971-1974 Estábamos en pleno otoño en Argentina cuando el barco de pasajeros Eugenio C partió hacia Génova. Si mal no recuerdo tardó 12 días en llegar al destino. En aquella época este barco era considerado uno de los más grandes y aunque mi billete era para uno de sus camarotes más bajos y más económicos, pude viajar cómodamente y sin nubes. En el restaurante, me senté en la misma mesa donde conocí a una pareja mayor, que inmediatamente me atendió con condescendencia, estaba lista para ayudar o para brindar asesoramiento sobre todo lo que me resultó nuevo, desconocido o dudoso. El barco primero hizo escala durante varias horas en Brasilia Río de Janeiro y aunque pudo serlo, recuerdo que no me bajé a recorrer la ciudad. Si no disfruté todo el viaje, como debería haberlo hecho cualquier "vagabundo del océano" con intención de ver mundo.La pequeña pero cómoda sala de cine para las visitas nocturnas, la impresionante vista del vasto mar, los paseos a bordo del barco, las conversaciones con parejas mayores durante el almuerzo o la cena, en las que siempre tuve que rechazar mariscos, mariscos y otros productos acuáticos. Los alimentos, como eran ya en mi infancia no me gustaban, estos son los pocos recuerdos que me quedan. Y también la siempre leve ansiedad que sentía día y noche por mi futuro incierto, sabía que en el barco todavía estaba en un mundo cerrado que me protegía, pero a medida que el barco cruzaba las aguas, esta situación se hacía más corta y Llegará el día en que tenga que aterrizar y comenzar una nueva vida llena de preguntas pero sin pruebas.Varias personas dijeron de mí, entonces y después, lo valiente que fui, que partí hacia lo desconocido con sólo un billete a ese destino, una maleta y mi violín en las manos, pero sé muy bien que no fue valentía, Pero de una manera imaginativa, inmadura y fruto de una decisión irresponsable, el hecho de que mi vida y mi profesión de músico fueran más ricas era en realidad sólo una esperanza, a la que faltaba voluntad, perseverancia y planes claros y concretos. El barco atracó nuevamente por varias horas en Lisboa, Portugal, y allí aproveché para dar un pequeño paseo por el puerto. Entré en un antiguo monasterio, donde durante mucho tiempo acaricié con los dedos las tallas de los pilares de piedra centenarios, en silencio y con asombro, mis pensamientos estaban inmersos en el largo pasado, en las personas que construyeron y embellecieron la iglesia y sobre los que oraban cerca del pilar o apoyados en él desde el principio, cantaban los cánticos sagrados.El Eugenio C finalmente llegó a Génova y tuve que continuar primero en tren hasta Viena, donde tomé el tren hasta Budapest. La pareja de ancianos también viajó de esta manera a Viena y yo recibí ayuda para el primer desafío real, pero en Viena me quedé solo, donde, a pesar de mi falta de conocimientos de idiomas extranjeros, no recuerdo cómo, pero logré Encontrar la estación de tren y finalmente subirme al tren que me llevaba a Budapest. El primer momento en que desperté fue en la frontera entre Austria y Hungría.